2017. december 14., csütörtök

De nehéz az iskolatáska...megint!

Az induló bejegyzésben írtam, hogy iskolába járok. A Soproni Egyetemre. Nagyon klassz érzés ezt leírni, 32 évesen, életemben először. Sokáig azt gondoltam, hogy én már nem fogok tanulni, elég volt! Most pedig úgy érzem, tanulni akarok, amíg élek! Pedig pár hete még, ajjaj...




Fejfájós vagyok gyerekkorom óta, ez heti 1-2 migrénes fejfájást jelent, ami csak gyógyszerrel múlik el. Nem tudom, mennyi fájdalomcsillapítót szedtem be életem során... Sokat javult a helyzet a gyerekek születése után, megismerkedtem a homeopátiával és a Schüssler-sókkal, és az utóbbi időben már nagyon ritkán fájt a fejem, és ezekkel a szerekkel el is múlt a fájdalom. Egészen szeptemberig...
Ismét heti 1-2, nagyon erős fejfájás gyötört, ilyenkor a gyerekeket sem bírtam ellátni, egyéb teendőimről nem is beszélve... A tanulással sem haladtam, ez pedig nagyon idegesített, és lassan odáig jutottam, hogy a nap minden percében azon kattogtam, hogy tanulni kéne, de nincs időm, hogy fogom én ezt végigcsinálni, nem vagyok normális, hogy ezt elkezdtem, nem vagyok erre képes, inkább visszamegyek zsemlét sütni meg kávét felszolgálni...
Éreztem, hogy összenyom ez az egész, úgyhogy felhívtam drága Tündimet, aki craniosacrális terápiával foglalkozik (https://holdudvar-cranio.hu/ ), hogy segítsen. A "tanulni akarok életem végéig" állapothoz 3 kezelés alatt jutottunk el. Na de nem szaladok ennyire előre...
A fejfájást okozó fizikai tényezőket feltártuk, már tudtam, honnan indul a fejfájás. És miért? Mert feszült vagyok. Miért vagyok feszült? Fut egy régi program, ammiről azt gondoltam, hogy már feldolgoztam, elengedtem... Hát nem...
Nagy levegő... Beszéljünk a gyerekkoromról.
Kis Petra szorgalmas, szófogadó, okos kislány. A Harkai Általános Iskola szín ötös tanulója. A nagyi szerint olyan okos vagyok, hogy mindenképpen, minimum ügyvédnek kell majd tanulnom. (Ezzel kapcsolatban nemrég volt egy "Aha!" élményem Soma Mamagésa előadásán. Szerinte a mai nő magában hordozza évezredek elnyomását, ősei tanulás-és szabadságvágyát, ezért akarunk olyan elszántan tanulni, karriert építeni, önmegvalósítani) Illett hát ötöst hozni mindenből, ez volt az elvárás. A "szuper" kis megfelelési kényszeremből az lett, hogy a 4-est már nem mertem megmondani. Egyszer aláírtam anyu helyett az ellenőrzőmben egy 4-est, hátha nem tűnik fel neki... Mondanom sem kell, feltűnt... Soha nem bántott anya, nem kaptam büntetést ha mégis becsúszott egy "rossz" jegy, de annyira szerettem volna megfelelni az elvárásnak, hogy szó szerint rettegtem, mi lesz ha nem leszek kitűnő tanuló. Egy másik alkalommal elindultam világgá a Camping biciklimmel, mert nem boldogultam a matek házival, és féltem a másnapi dolgozattól. Kópházán fordultam vissza...
Mivel ilyen okos voltam, kisgimis lettem, a szín ötös kis Petra lassan "lecsúszott", erős hármas voltam csak, jöttek a családi zűrök, válás, költözések... Érettségire szépen összeszedtem magam, de a továbbtanuláshoz ez már kevés volt. Ittavégefusselvéle, nem lettem ügyvéd!

Nem ám, nincs vége!!!! :)
Képzeld el, amikor idén közöltem a mamámmal, hogy felvételizek a főiskolára, azt mondta, hogy ennél nagyobb boldogságot soha semmivel nem tudtam volna neki szerezni. Ennyire fontos ez neki... (ennyire fontos volt ez talán minden női ősömnek...)
Nekem viszont elkezdett futni a régi program: meg kell felelnem, jól kell teljesítenem, de persze legyek szuperanya, szuperfeleség, világmegváltó stb stb. Ja...
Annyi évig éltem megfelelési kényszerben, nem csoda, hogy előjöttek a régi beidegződések! De Tündivel és a cranio-val, na meg azzal a plusszal, amit ő ad a kezeléshez, átírtuk a programot. Nem kell megfelelnem senkiek, felnőtt vagyok, szeretem magamat és másoktól is rengeteg szeretetet kapok.

Minden testi bajunknak lelki háttere van, ezt sose feledd! Szerencsére van kihez fordulni, nem kell egy életen át cipelni a "kis" puttonyainkat, le lehet tenni őket. Sőt, le KELL tenni őket. Ha mi nem tesszük le, a gyerekeink, unokáink tovább cipelik majd! Ezt csináltuk generációkon keresztük,anyáról gyermekére rakódtak a terhek, de nekünk már itt van a tudás, a tudatosság a kezünkben, hogy ennek véget vessünk!

Nem fájt a fejem egy hónapja. Amikor legutóbb fájt, elmúlt Schüssler sóval. Készülök a vizsgákra. Kértem segítséget, és kapok is, mert nem kell hősnek lenni. Nekem sem, és neked sem!
Egy puttonnyal megint kevesebb... Lassan csak elfogynak már... :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Anyák Napjára

Az alábbi bejegyzést az ÉletVár Közösségi Tér zárt facebook-csoportjának írtam. Szívből jött, így hát megírom itt is, úgyis bűntudatom van ...