Az alábbi bejegyzést az ÉletVár Közösségi Tér zárt facebook-csoportjának írtam. Szívből jött, így hát megírom itt is, úgyis bűntudatom van a blog elhanyagolása miatt.
Stílusosan, Anyák Napja után két nappal jutottam el odáig, hogy boldog Anyák Napját kívánjak az ÉletVáras közösségnek és Nektek, kedves olvasók.
Fogadjátok szeretettel gondolataimat a korona-karanténunk 51. napján:
Csodás dolog anyának lenni. Tényleg fantasztikus, néha már-már habos-babos, giccses, ahh de megható... Nem mondom, tényleg jó itthon lenni a gyerekekkel, reggel nem sietni sehova, sokat játszani, tevékenykedni, kirándulni, nevetni, ölelni...
Az utóbbi hetekben viszont más volt hangos bennem, mégpedig a felelősség, a folyamatos készenlét, problémamegoldás, végtelen és rettentő fárasztó türelem...
Mert Ti, Mi anyák tudjuk, hogy hány csepp D-vitamint kell adni a gyereknek, mennyi az aktuális lázcsillapító adagja, mit kell adni hurutos vagy száraz köhögésre, hogy a kék tányérból nem eszik és a pöttyös bögréből hajlandó csak meginni a teát. Csak mi tudjuk, mitől borul ki nagyon és mivel lehet olyankor megnyugtatni. Mi tudjuk, mi a kedvenc meséje és mi tudjuk, hogy ha elcsalunk egy mondatot, hogy majd 5 másodperccel hamarabb vége legyen és mehessünk aludni, ő kiszúrja, hogy valami kimaradt... Mi tudjuk, hogy melyik a kedvenc pólója és melyiket nem veszi fel. Mi tudjuk, hogy az a zöld nadrág a szekrényben már kicsi neki, csak nincs időnk/helyünk eltenni. Csak mi tudjuk, hogy a tejbe ő szórja bele a kakaóport és amikor főzzük a kávénkat, ő teszi bele a kapszulát a gépbe, mert ha nem, összedől a világ. Mi tudjuk, hogy csak azt a májkrémet szereti, ami nem darabos, és csak azt a banánt eszi meg, ami nem barna. Azt is csak mi értjük, mit hablatyol amikor beszélni tanul.
Ok, ezekből nálunk sok mindent tud Apa is, na de hiába, ha én vagyok itthon... 😓
A mi felelősségünk, ha gyógyszert adunk neki és az is, ha nem... A mi felelősségünk, hogy mikor visszük el orvoshoz. A mi felelősségünk, hogy a kisbabából milyen gyermek, a gyermekből milyen tinédzser, a tinédzserből milyen felnőtt válik. Ha egy gyerek "rossz", biztos az anyja rontotta el. Ha egy gyerek "jó", micsoda szerencséje van az anyának... 🤔
Csak mi vagyunk jók, ha felébred éjjel. Csak mi kellünk, ha összevesznek a tesójával, ha beteg, ha elesik, ha nem sikerül valami, ha feneket kell törölni, ha fáj valami, ha éhes, ha szomjas, ha mesét kell olvasni, ha játszani kell.
Lehet felelősségteljes állásunk. Én is feleltem több ezer euro bevételért naponta. De nincs a világon még egy ilyen fontos feladat, mint felnevelni egy (vagy több) gyermeket. És ez a feladat nehéz, rohadt nehéz.
Eszembe jut az a rajz, ahol az álláskereső nő és a munkaadó férfi ül egymással szemben és a férfi azt mondja: Évente egy szabadnap van, Anyák Napjának hívjuk, de tulajdonképpen akkor is dolgozni kell...
Ennek a "hivatásnak" az ünneplésére kevés évente egy nap. Minden egyes nap kezdetén és végén veregessétek vállon magatokat és legyetek rettentő büszkék magatokra, hogy megcsináltátok! Nap nap után, minden nehéz éjszaka hajnalán. A világ legnehezebb feladata a miénk és mi megoldjuk, nem is akárhogy!!!
Éljenek az Édesanyák! ❤️
(Ezen a fotón az autóban szoptatok éppen, úton vagyunk Barcelonába, itt kb 13 órája... Durva volt...)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése