Ugyanis a kötődő nevelés mellé szépen bekúszott a pozitív fegyelmezés, ami megint csak annyira jó dolog, hogy minden szülőnek hallania kéne róla! És valóban, ezek a nevelési elvek, úgy gondolom, megkönnyítették a nagyfiammal való kommunikációt.
Sokan a kötődő nevelést azonosítják a nagyon liberális, szabályok nélküli "minden mindegy" neveléssel, és azt hiszik, hogy a kötődően nevelt gyerek nem tud alkalmazkodni, és a szüleit éveken keresztük ugráltatja.
Valójában a kötődően nevelő családok nagyon tudatosak, és ez a tudatosság az élet egyéb területeire is hatással van. A tudatosságból fakadó informálódás, utánajárás, olvasás segít abban, hogy nagyon alapos és átfogó képet kapjunk a gyermekek testi, lelki, szellemi tulajdonságaikról, szükségleteikről.
Innen tudjuk azt is, mennyire fontosak a szabályok és a határok. Nyilván, újszülött gyermekünk elé nem fektetünk szabályokat, hiszen neki még tényleg csak az alapvető szükségletei vannak jelen, és bőven elég ezekre koncentrálni. De ahogy nő, úgy nő a szabályok jelentősége is. Milyenek ezek a szabályok, és egyáltalán, mennyi szabály kell? Hol húzzuk meg a határokat?
Azt gondolom, nem kell sok szabály. Viszont nagyon fontos ezeket mindig betartani nekünk, szülőknek, és betartatni a gyermekünkkel. Nézzünk néhány (nálunk) alapvető szabályt:
-Bevásárlás közben nincs kívánságműsor. Nem veszünk csokikát, cukorkát, iszit, kiflit....semmi olyat, amire nincs szükségünk, csak arra lenne jó, hogy a gyerek csöndben maradjon és kibírjuk balhé nélkül a kijáratig. Ha ezt betartjuk, és nem ismertetjük meg a gyereket azzal a lehetőséggel, hogy választhat valamit, elkerülhetjük a későbbi hisztiket, és nyugodtan el tudunk menni akár két gyerekkel is bevásárolni teljes nyugalomban, a pénztárostól meg még elismerő pillantásokat is kaphatunk: Ez igen! Micsoda nyugodt, okos gyerekek! (személyes tapasztalat ;) ) Nagyobb gyereket pedig be lehet vonni, lehet neki feladatot adni. Ez leköti majd annyira, hogy eszébe sem fog jutni nyafogni valami finomságért!
-Étkezéseknél nincs felugrálás az asztaltól. Ez nagyon nehéz, nagy odafigyelést igényel a szülők részéről is, hogy lehetőleg minden ott legyen az asztalon, a telefonokat pedig némítsuk le. Onnantól, hogy leültünk, ne szaladjunk vissza még 3-szor a konyhába valamiért. Ha mi így teszünk, a gyerek természetesnek fogja venni, hogy evés közben lehet el-vissza mászkálni. Aztán persze rászólunk, hogy maradjon a fenekén, de miért is maradna, ha tőlünk sem ezt látja? De ha mi egy helyben ülünk, és csak az evéssel, és egymással foglalkozunk (nem a TV-vel vagy a telefonnal), akkor a gyermek is így fog viselkedni.
-Mindig csak az történik, amit megbeszéltünk, és amit megbeszéltünk, az meg is fog történni! Ha azt mondom, hogy ma orvoshoz megyünk, de neféljkicsim, ma nem lesz szuri, akkor aznap tényleg ne legyen szuri, és ne az elindulást próbáljuk megkönnyíteni ezzel a "kis" füllentéssel! Ha azt mondom, hogy háromszor csúszhat még le a csúszdán, aztán indulunk haza, akkor a harmadik csúszás után bizony indulunk és pont. Ha azt mondom, hogy még egy utolsó mesét olvasok, akkor az tényleg az utolsó lesz. Ha azt mondom délután fél 6-kor, hogy vacsora előtt már nem lehet banánt enni, akkor nem lehet. Akkor sem, ha 10 perc visítás következik.
-Nem csinálom meg helyette azt, amit ő is meg tud csinálni. Nem öltöztetem fel, ha már ő maga is fel tud öltözni, csak éppen nincs kedve.
Mi történik, ha "csak most az egyszer" kaphat valamit a boltban, ehet egy banánt vacsora előtt, vagy felöltöztetem, mert "fáradt"(=nincs kedve)? A "most az egyszer" a gyerek számára azt jelenti: elmozdult, fellazult a határvonal. Ha ezt érzi, természetesen megpróbálja átlépni a határt. Következő alkalommal a boltban megint meg fogja kérdezni, hogy kaphat-e valamit, másnap reggel megint meg fog kérni, hogy öltöztesd fel, és újra ki fog könyörögni még 10 percet a játszótéren. És ha a szülő nemet mond, a gyerek nem fogja érteni, hiszen tegnap anya/apa megengedte, akkor ma miért nem? Ebből a nem-értésből jön a földhöz vágódás, sírás, könyörgés. A megoldás tehát nem több, mint a szabályok betartása mindig, és mindkét szülő részéről! Igen, ez nagyon fontos! Nem lehet apa a jó fej, anya meg a rossz fej, és természetesen fordítva sem. A szülőknek egy álláspontot kell képviselniük, így lesznek hitelesek. A gyermek pedig ettől fogja stabilnak, biztonságosnak érezni a környezetét.
Ennyire egyszerű! Könnyű? Nagyon nem!!! Piszok nehéz, szerintem lehetetlen mindig, minden körülmények között betartani a szabályokat, de törekedni kell rá.
És mint a sok más, nehéz, megterhelő, lemondással járó dolog, amit megteszünk a gyermekünkért, megtérül!
