Hat...

Hat év.
Ennyi telt el azóta, hogy 32 csodálatos hét várandósság után megszületett első kisbabánk, Flóra. Április 13-án, pénteken. Másnap, április 14-én hagyott itt minket.
Ennyi évvel később, visszaemlékezve azokra a napokra, hetekre, amik a születése után következtek, néha olyan érzés, mintha ez nem is velünk történt volna.
Pedig velünk történt. Mi töltöttünk 22 órát kétségek között, de tűzön-vízen át reménykedve abban, hogy minden rendben lesz.
Mi kaptuk a telefonhívást, hogy ha tudunk, menjünk és búcsúzzunk el Tőle.
Mi kérdeztük meg ezerszer, hogy miért pont mi?
Mi jöttünk haza a kórházból az üres házba, mi pakoltuk el a babaholmikat.
Mi intéztük a temetést, és mi kísértük utolsó útjára Őt.
És mi voltunk biztosak benne a gyász első pillanatától kezdve, hogy túl fogjuk élni EGYÜTT, és ha ezt túléljük, akkor onnantól már jöhet bármi, minket semmi nem fog padlóra küldeni. Tudtuk, egészen biztosan tudtuk, hogy egyszer mi még nagyon-nagyon boldogok leszünk. Igazunk lett.

Ez a pici lányka sokmindenre megtanított. Megismertette velem az addig érzett legmélyebb fájdalmat. Ez a fájdalom annyira ijesztő, ismeretlen és kínzó, hogy az ember legszívesebben világgá menekülne előle. De ez a fájdalom nem olyan, ami elől el lehet menekülni. "Ahhoz, hogy ki tudj szabadulni a fájdalom, a gyász és a szomorúság fogságából, először el kell merülnöd benne". Ez a mondat hitette el velem, hogy át kell engednem magam a fájdalomnak, és milyen jól tettem! A tavaszt itthon töltöttem. Nem mentem emberek közé, hiszen lépten-nyomon összefutottam valakivel, aki megkérdezte, hogy "Jéé, megszültél? És hol a baba?" Ezek a kérdések mindig visszalöktek nagyon mélyre, úgyhogy inkább nem mentem sehova. A kismamák, és babakocsit tologató anyukák látványa szintén nem segített. Itthon voltam, falat ütöttem, ajtót csapkodtam, üvöltöttem, bőgtem, átadtam magam a fájdalomnak.
Nagyon kellett nekem az is, hogy beszélhessek a történekről, de nagyjából három olyan barátnő volt mellettem, akivel tényleg őszintén, zokogva, dühöngve tudtam beszélni az érzéseimről. Igen, barátnők, nem a Férjem.
A férfi-agy, és a férfi-gyász az nagyon nem olyan, mint a női-gyász. A Férfi hallgat, csendben van, néha-néha egy fél mondattal utal rá, hogy bizony kurvára szenved ő is, de gyorsan el is tereli a szót. Dolgozik, teszi a dolgát, kertészkedik, de nem beszél. Ezt elfogadni, és tiszteletben tartani baromi nehéz. Szegény Nő csak beszélne, beszélne, beszélne, és szíve szerint fogná és megrázná a Férfit, hogy szólaljon már meg, mondja már el, hogy ő hogyan érez, hiszen ez kettejük tragédiája. Aztán, ha a kapcsolat rendben van és szilárd alapokon áll, akkor a Férfi és a Nő megbeszélik, hogy gyászoljon mindenki a maga módján, és megígérik egymásnak, hogy ha valamelyik félnek ez így mégsem jó, akkor szól a másiknak.
Jött a nyár, és megbeszéltük, hogy azt a nyarat csodálatossá fogjuk tenni. Barátnőket látogattam Budapesten, Szlovéniába utaztunk motorral (a Bledi tó valódi lélekgyógyító hely...), repültünk hőlégballonnal, nagyokat kirándultunk. Új munkát kerestem és elkezdtem dolgozni. A munka tetszett, a kollégák kedvesek voltak. "Csak" az az érzés gyötört, hogy mi a szart keresek én itt, amikor otthon kéne babáznom....
Egész jól eljutottam a feldolgozásban egy olyan szintre, ami mellett az ember már elvan, nem sír minden nap. Nagyon sokáig nem volt olyan nap, sőt olyan óra, hogy ne gondoltam volna Flórára, de elkezdtem másképp gondolni rá. A fájdalom helyét szépen lassan átvette egy nagyon mély szeretet-érzés. Hiszen ő volt az én első babám, és tudtam, hittem, hogy a lelke velünk van és velünk is lesz mindig. Ennek ellenére éreztem, hogy még hiányzik valami a teljes gyógyuláshoz.
7 hónappal Flóra elvesztése után megfogant Dani, az én drága, drága kisfiam. Érezte, hogy jönnie kell, amint lehet, hogy Anya végre tényleg Anya legyen, és Apa végre tényleg Apa legyen.
Attól, hogy Dani megszületett, persze nem felejtettük el Flórát, ő is az életünk része, és az is lesz mindig. Megtanultunk együtt élni a tudattal, hogy ő "másképp" tagja a családunknak.
Most is szeretem, és ez sosem lesz másképp.
Hálás vagyok neki azért a csodálatos 32 hétért, amit együtt töltöttünk. Itt cseng a fülemben a hangja, amit egy pillanatra hallottam, amikor megszületett. Féltve őrzöm a fényképét, hiszen nekem csak ennyi jutott belőle.
Megtanított nagyon sok fontos dologra. Ahogy kutattam a válaszokat a miértekre, óriási fejlődésen mentem keresztül. Nagyon sokmindent értek már, és hálás vagyok neki, hogy általa felismertem, mennyi terhet cipeltem magammal, amiket le kellett tennem mielőtt lányom születik, hogy ne vigyem tovább a generációs sérelmeket, fájdalmakat.
Nagyon igaz, hogy a gyermekeink a mi tanítómestereink! Nem szabad figyelmen kívül hagyni, ha valamilyen módon jelzik, hogy valami nincs rendben velünk!
És most itt vagyok, két kisfiúval. Szeretnénk még babát, és nagyon boldog lennék, ha az Égiek úgy döntenének egyszer, hogy készen állok arra, hogy lányom legyen. Úgy érzem, az elmúlt évek fejlődése, a személyiségem, a nőiségem változása, a lányokhoz, a nőkhöz való hozzáállás a családban olyan változásokon, érésen ment keresztül, hogy ez már érdemes arra, hogy tovább adjam egy kislánynak, és egy új női generáció felülírhassa a régiek hibáit, fájdalmait, sérelmeit. Ő már tiszta lappal indulna...
De azt is el tudom fogadni, ha ebben az életben ez nem fog megadatni nekem.

Ezt az elfogadást is Tőled tanultam.... Köszönöm!!!


Nagyon sok Édesanya megy keresztül ugyanezen. Egy korai vetélés, vagy egy idősebb gyermek elvesztése felfoghatatlan tragédia. Szeretném, ha tudnátok, hogy szenvedni, sírni, bezárkózni nem szégyen és nem baj! Ha utálsz minden várandós kismamát, nem baj! Ha néha úgy érzed, ezt nem lehet túlélni, ezzel nem lehet együtt élni, nem baj! El kell merülni a fájdalomban, hogy aztán ki tudjunk törni belőle! Nem szégyen segítséget kérni, barátoktől, családtól vagy akár szakembertől!
Szívből kívánom, hogy mindenki, aki elveszít egy gyermeket, magzatot, kisbabát, találja meg a gyógymódot, merítsen erőt a történtekből és szerezze vissza a boldogságát!
Sokat gondolkodtam, hogy megszülessen-e ez a bejegyzés, de bízom benne, hogy ezzel is tudok segíteni. Ha csak egy valakinek, már megérte...

Szeretettel ölelek minden sorstársat!
Petra

A képernyő rabjai- könyvajánló

Nagy hatással volt rám Nicolas Kardaras könyve. Tudatosan figyelünk arra, hogy a gyerekeink életében a lehető legkevesebb szerephez jussanak a digitális eszközök és a média. Viszont sok helyen látok szomorú dolgokat:képernyő előtt merengő kicsiket, telefonnak a kezükben elalvó gyerekeket, saját tablettel rendelkező óvodásokat. Biztos vagyok benne, hogy ezen gyerekek  szülei is éppúgy a legjobbat akarják  a kicsinyeiknek, de talán nem rendelkeznek elegendő információval ezeknek az eszközöknek a veszélyeiről. A képernyő rabjaiban sok megdöbbentő, elgondolkodtató dolgot olvastam. Ebben a bejegyzésben ezeket a részleteket teszem közzé, hogy eljussanak az információk oda, ahova kell.

Részletek Nicolas Kardaras: A képernyő rabjai című könyvből.

"Talán meglepő, de a digitális kábítószer alattomosabb lehet, és nagyobb bajt okozhat a hagyomásnyos, tiltott változatainál, hiszen a többség kevésbé óvatos velük."

"Az igazi kábítószerek nincsenek jelen az osztálytermekben. Bezzeg a tabletet, a Game Boyt és az okostelefont senki sem találja szégyenletesnek, pedig ezek is kiválthatják a függőséget, ráadásul áldozataik gondolkodását is átalakítják. Még rosszabb érzés, hogy a gyerekek egyre fiatalabb és fiatalabb korban találkoznak a digitális kábítószerekkel."

"A hiperéberséget okozó képernyők és a videojátékok képei súlyosan befolyásolják és károsítják a pszichét és a lelki egészséget, de emellett neurobiológiai szempontból is hatnak az agyra"..." Számos olyan agyi képalkotáson alapuló kutatás létezik, amely párhuzamot mutat a képernyőtől és a vegyi anyagoktól való függőségek között."

"...a mindenütt jelen lévő interkatív technika fiatal lelkekre gyakorolt bűvereje egészen új kategória. A fent idézett kutatások  is azt jelzik, hogy ez hatékonyabban aktiválja a dopamintermelést, mint a televízió, és eközben egyre gyakoribbak az olyan pszichiátriai kórállapotok, mint a figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar (ADHD), az agresszió, a kedélybetegség és az elmezavar."

"Egy fiatal anyuka mesélt nekem arról, amikor az éjszaka közepén bement a hétéves fia hálószobájába, hogy megnézze, minden rendben van-e, és nagyon megijedt. A kisfiú Minecraftot játszott, és transzba esett: az ágyában ült, tágra nyílt, véres szeme vakon a semmibe meredt, bekapcsolt iPadje mellette feküdt. A halálra rémült anyának többször, alaposan meg kellett ráznia a fiát, hogy felébredjen."

"Minden idegtudós egyetért abban, hogy az adrenalin és a dopamin olyan koktél, amely könnyen hat, és még könnyebb részokni. Az derül ki tehát, hogy a videojáték használata egy ősi idegi-hormonális rendszert használ a saját céljaira. Őseinket az adrenalin csak a veszély akut, rövid időszakaiban hozta felfokozott, harcra vagy menekülésre kész állapotba, ezzel ellentétben a modern technika egy sok-sok óráig tartó videojáték-orgia során folyamatosan magas szinten tartja az adrenalint és a vele járó harckészültséget. A tartós adrenalionstressz nem jó. Árt az immunrendszernek, gyulladást okoz, és viselkedésbeli következményekkel jár."

"A játékcégek a legjobb neurobiológusokat és idegtudósokat alkalmazzák arra, hogy elhelyezzék a tesztjátékoson az elektródáikat. Ha nem mérik a kívánt vérnyomást-általában néhány perc játék után már 180/120-at akarnak- , ha nem tapasztalnak izzadást, akkor addig módosítgatják az új árucikket, míg eljutnak a kívánt, maximális ingerreakcióig és a függőség kialakulásának esélyéig."

"De nyugi, pánikra semmi ok. A túlingerlés és a vibráló képernyő oktató hatású. Legalábbis ezt írják az éppen ránk tukmált árura, miközben egy egész nemzedék nő fel a túlzott ingereket kibocsátó, függőséget okozó, a valóságot elhalványító környezetben. Ezalatt a nagy technikai cégek, az Apple, a Microsoft és az Amplify által ravaszul manipulált, jó szándékú szülők elhiszik, hogy az iPad, a tablet, az okostelefon és a Mnecrafthoz hasonló hipnotikus erejű videojátékok kiváló oktatási segédeszközök, amelyektől a gyerekek csak okosabbak lesznek. A megalkuvó cégek, a hanyag iskolai vezetők és az átvert szülők együtt hagyják elterjedni azt a járványt, amely a világ elől bezáruló, mégis ragyogó arcú gyerekeket hoz létre.

"Akár tetszik, akár nem, a valóság az, hogy a képernyő-rabszolgaságra építő kultúránkban függőséget okozó, a gondolkodást átalakító elektronikus kábítószerrel etetjük a legártatlanabbakat és a legsebezhetőbbeket."

"...Foglaljuk össze: megtörténhet, hogy egy gyerek játékfüggővé válik, és emiatt nem eszik, vagy nem alszik. A figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar, valamint a skizofréniára hasonlító tünetek kialakulását kockáztatja, viszont cserébe gyorsabban reagál a megjelenő ellenségre, és úgy lő rá célba, ahogy kevesen..."

"A legtöbb ember meghökkenve hallja, hogy egy videojáték hatékonyabb fájdalomcsillapító lehet, mint a morfium. A felfedezés valóban különleges fejlődést hozhat az ezzel kapcsolatos kutatásban és az égési sérültek kezelése során, ám szinte könyörög azért, hogy feltegyük a kérdést: milyen hatással lehet ez a morfiumnál erősebb digitális gyógyszer a hét-vagy tizennégy évesek agyára és idegrendszerére, akik a derengő fényű képernyők által rendszeresen jutnak hasonló szerekhez?"

"Először tudtok kimutatni, hogy véletlenszerűen kiválasztott fiatal felnőttek között egy hét erőszakos videójátéknak való otthoni kitettség hatására bizonyos elülső agyi régiókban csökken az aktivitás. Az érintett agyterületek az érzelemszabályozásért és az agresszív viselkedésért felelnek. Az agynak ezen területei éppen azok, amelyeket a kábítószer-föggőség is érint. A kutatók végre bebizonyították, hogy közvetlen kapcsolat áll fenn a tartós, erőszakos videojáték.használat és az ezt követő, a döntéshozatalért felelős agyterületekben mért elváltozások között."

"2010-ben a University of Marylanden egy kísérlet kedvéért 200 egyetemistát arra kértek, hogy 24 órán keresztül semmilyen médiát ne használjon, még szöveges üzenetet se küldjön. Sokuknál tapasztaltak elvonási tüneteket, fokozott vágyat és szorongást. "A barátaimmal való SMS-ezés vagy más programok segítségével történő gyors üzenetváltás a nyugalom tartós érzését biztosítja."-mondta egy diák. -"Amikor ezek nem állnak a rendelkezésemre, elárvultnak és elszigeteltnek érzem magam." Egy társa még egyértelműbben fogalmazott: "Nyilvánvalóan függő vagyok, és a függőségem émelyítő."

"Semmi kétség, réges-régen, a közösségi média előtti időkben is léteztek szexuális ragadozók.....
Mai társaik viszont bejutottak a lányok hálószobájába. Könnyedén megkerülik a bejárati ajtót, a szülők védelmező sorfalát, és egyenesen egy kislány ölében landolnak- a laptopjában......
A Huffington Postban nemrég nagy cikk jelent meg  egy Hope nevű, 17 éves lányról. "Az egész úgy kezdődött, hogy kiposztoltam a netre: utálom az anyámat! Egy nő visszaüzent, hogy hozzáköltözhetek, és akkor sokat bulizhatnánk. Azután 45 percen belül eljött értem, én meg vele mentem."
A lányt egy motelszobába vitték, ahol egy férfi megverte, bekábítószerezte, és eladta...."

"...az a gyerek, aki rákapott a Grand Theft Auto-ra, már nem ül le olyan könnyen a mateklecke mellé. Bőségesen születtek olyan tudományos cikkek, amelyek azt mutatják, hogy a televízióval és a videojátékokkal való gyerekkori találkozás növeli a későbbi figyelmezavar kockázatát."

"Azt hiszem, azt nem nehéz megérteni, hogy a szórakoztatóipar, benne a videojáték-gyártókkal, szeretné ezeket a cikkeket diszkréten kezelni-végüli is milliárddolláros tételek forognak kockán. De a szülők miért nem veszik a lapot? A számtalan kutatási eredményt követően felfoghatatlan, hogy még mindig vannak apák meg anyák, akik nem értik, mekkora hiba, ha órákon át hagyják a gyereküket Call of Duty-t játszani. Ezzel természetesen nem azt akarom mondani, hogy aki valaha egyszer látta, amint a tévében Kojak lelövi a rossz embert, vagy egy kissrác kipróbálja a Call of Duty-t, az rögtön siet az utcára, hogy leadjon néhány sorozatot  a járókelőkre. De annyi valószínű:figyelés útján tanulunk. A viselkedési minták befolyásolnak és formálnak minket."

"Gyorsul a szívverés, nő a vérnyomás, általános pszichológiai feszültség alakul ki, és mindez már az esetleges erőszakos viselkedést is magyarázza... aki ilyen állapotban van, az nagyobb eséllyel késel meg valakit? Nem tudom. Könnyebben süt el egy pisztolyt? Ezt sem tudom. Hajlamosabb lesz arra, hogy megerőszakoljon egy ismeretlent? Sejtelmem sincs. Ezek nagyon ritka esetek, és etikus vizsgálati módszerekkel megközelíthetetlenek. Nem adhatunk kést meg lőfegyvert a kísérletben részt vevők kezébe, hogy meglássuk, mihez kezdenek vele... de azt pontosan tudjuk, hogy az erőszakos videojátékok és az erőszak általánosabb megjelenési formái között létezik kapcsolat."

"Dan Petric, egy 16 éves helybéli srác váratlanul tüzet nyitott a szüleire. A rendőrség szerint Dan azért ragadott fegyvert, mert a felnőttek elkobozták rajongva szeretett Halo 3-ját. A Halo az egyik legnépszeűbb, legdurvább belső nézetű játék. Alaptémája katonai."

"A rendőrség szerint 8 éves videojátékos lőtte agyon a nagyanyját. A helyszínelők megállapították, hogy a gyerekkorú gyanúsított az esemény előtt néhány perccel egy Play Station III-on Grand Theft Auto IV-et játszott, azt a valósághű játékot, amely erőszakra buzdít, és a gyilkosságért pluszpont jár benne."

" 28 áldozata van a newtowni iskolai lövöldözésnek. A Sandy Hook általános iskolai lövöldöző erőszakos videojátékokkal készült a vérfürdőre. 83 ezer online gyilkosságot követett el."

" Az utóbi két fejezetben csupán a rendkívüli kivételek kerültek szóba. Nem állítom, hogy minden videojáték fölé görnyedő  gyerek iskolákban fog lövöldözni, hiszen azt sem mondanám, hogy mindenki alkoholista lesz, aki sört iszik. De a túlzottan erős ingereket kibocsátó, túlságosan felpörgető, vibráló képernyőt bámuló srácok közül senki nem kerülheti el, hogy hasson rá, amit csinál. A legfontosabb fejlődési időszakokban az elektronikus játékszerek erős hatású, remegő fénye befolyásolja az agyat. A figyelem-összpontosítási, koncentrálási képesség csökken, a virtuális addikció esélye nő."

Remélem felkeltettem az érdeklődéseteket. A könyvet szívesen kölcsönadom, ha valaki szeretné elolvasni!
Ölelés:
Petra