Dani fiam, és a legutóbbi nyaralásunk adott ihletet ehhez az írásomhoz. Írtam már
itt a szabályok és határok betartásáról, azonban mindig adódnak olyan helyzetek, ahol a szülők, vagy a szűkebb család lazábban kezeli a helyzetet, például egy nyaraláson. Hiszen ott nem akarunk egész nap fegyelmezni, az egészséges és hulladékmentes étkezésre vonatkozó szabályokat is könnyebben felrúgjuk (vagy kénytelenek vagyunk felrúgni), végülis nyaralunk, ilyenkor több dolog "belefér". Ezt viszonylag gyorsan, kb. az első jegestea megvásárlásánál megérezte az én ötéves nagyfiam is, és elkezdte feszegetni a határokat, mégpedig az apukájánál...
Visszatérő probléma, hogy cipelteti magát, de csak és kizárólag apával. Velem bármennyit képes sétálni, nyafogás és cipeltetés nélkül, de ha ott van az apja, szinte azonnal kezdődik a könyörgés. Ebben biztosan van valamennyi apahiány is, így próbál töltődni apából, de sokszor elmondtuk már neki, hogy ennek nem ez a módja, és egy ötéves gyereket igenis nagyon nehéz már nyakban vinni. Egy fárasztó nap végén, vagy egy hosszú kirándulás alatt, úgy gondolom, el is fáradhat egy ennyi idős gyermek, persze biztos sokan vannak, akik nem, de az én fiam igen. Viszont reggel, frissen, kipihenten, öt méter gyaloglás után nem lehet fáradt, így teljesen indokolatlan apa nyakába kérni magát. Az első ilyen próbálkozásnál apa persze nemet mond, dehát ismerjük apát, nem igazán bírja a hisztit, Dani bele is kezd, sikerrel... 2 perc múlva már elégedett, "én győztem" vigyorral ül apa nyakában (még szerencse, hogy csak 15 kg). Apa persze szenved, szakad róla a víz, fáj a dereka, szóval a 10 napos nyaralás első napján ezek nem túl jó kilátások. Főleg, hogy velünk van egy 18 éves, daliás unokatesó is, aki szintén nehezen viseli a hisztit, így mindig van egy balek (bocs fiúk), aki viszi a kis diktátort. Utalgattam rá, hogy ez így nem oké, meg kéne értetni a gyerekkel, hogy van két szép lába, amit használni kéne, mert a jegestea meg a matricatetkó belefér, de nyaralás ide vagy oda, egy ötéves, egészséges kisfiút nem kell non-stop nyakban vinni.
A nyaralás harmadik napján elindultunk kirándulni. Azt hiszem, erre a napra a csapat férfi tagjaiban is megérett az elhatározás, hogy nem fogják a 32 fokban nyakba venni Danit. Ez hiányzott belőlük eddig a napig, a határozottság, az elhatározás (nahát, és mindegyikben ott a "határ" szó-zseniális!)
Ahogy kiszálltunk az autóból, már kezdte is, hogy apaaa vigyééél fáradt vagyoook című műsor, de apa hősiesen kitartott. Nagyon nehéz 20 perc következett, Dani nagyon sírt, nagyon könyörgött, apa pedig nagyon türelmesen, százszor elmondta, hogy nagyon szereti, szívesen fogja a kezét, de nem fogja vinni. Bizonyos szempontból tényleg egyszerűbb lett volna felvenni a gyereket, de ennek a játszának ott és akkor véget kellett vetni végre!
Egyszer csak Dani elhallgatott, kért egy vigasztaló ölelést apától, és a nap hátralevő részében egy szó nélkül sétált velünk! Megértette, hogy teljesen felesleges a játszma, mert elvesztette a partnerét a játszmában, apa határt húzott és bizony be is tartotta.
A nyaralás további részében senki nem vitte Danit. Voltak húzós kirándulások, éjfélig tartó séták, ilyenkor teremtettünk neki lehetőséget egy kis pihenésre, de egyébként nagyon jól bírta ezeket a nagy sétákat is. Apa háta nem szakadt meg, és az idegeink is épek maradtak. :)
Teljesen természetes, hogy néha elmozdulnak a határaink, lazulnak a szabályaink. Emberek, szülők vagyunk, a világ legnehezebb feladatát végezzük. Nem baj, ha időnként, bizonyos helyzetekben elengedünk 1-2 szabályt. Az a fontos, hogy egy ilyen helyzetben is, mint például egy nyaralás, világosan tudassuk a gyerekkel, hogy mi az amit kivételesen szabad, és amit még most sem. És ehhez viszont tartsuk magunkat! Nem kell sok, és a gyermek megérti az új, átmeneti helyzet új, ámeneti szabályait és szépen bele fog simulni, alkalmazkodni fog hozzá.
Kívánok nektek sok szép, békés, életre szóló élményt erre a nyárra!
Ölelés:
Petra
