2018. július 20., péntek

Hol, hol, hol?

Hol, hol, hol...

Hol van a bögrém? Hol van apa? Hol a kedvenc pólóm? Hol van a cipőm? Hol a sapkám? Hol van a napszemcsim? Hol, hol, hol??? Hol a kisautóm? Hol a labdám? Hol van a botocskám a parkból? Rollert hozhatok? Hol van? Apa hol van? 

Anyaaa, hol van a Hot Wheels? Nem ez, a másik! Hol van a Lego-fúróautó sárga villogója? Kimegyünk az udvarra? Hol a papucsom? Hol van a sapkám? Hol, hol, hol??? Apa hol van? Hol van a homokozólapát? Anyaholamotorom? Hol van a dobókocka a társasból? Hol van a vonatos mesekönyv? Hol, hol, hol???

Megyünk strandra, hurráááá! Hol a karúszó? Hol van a fürdőbugyi? Pelenkázós neszeszer hol van? Hol a naptej, hol a kalapom? Hol vannak a homokozós játékok? Hol vannak a törölközők? Enni-innivaló hol van? Anyaaa, hol van a cipőm??? Hol, hol, hol???A gumicsónak hol van? Pisilni keeeell, hol a wc? Hova lett a gyönyörű kavicsom???? Nem ez, a másik!!! Hol van a vizipisztoly? Otthon???? Áááááá!!!!!

Hol vannak a tiszta pólóim? Hol van az a levél a banktól? Nem ez, a másik! Hol van az ebédem? Hol van a kulcsom? Hol van a cipőpucoló? Hol van az olló? Hol, hol, hol??? Hol van a kocsikulcs? Hol van az az izé? 

Hol van Jázmin? Hol van apa? Hol van a mama? Hol van az Antarktisz? Hol van a cica? Hol van Ádi? Hol van a világ vége?   

Hol, hol, hol???

(Kép forrása: antikaotika.hu) 

2018. július 17., kedd

Határtalan határok

Dani fiam, és a legutóbbi nyaralásunk adott ihletet ehhez az írásomhoz. Írtam már itt a szabályok és határok betartásáról, azonban mindig adódnak olyan helyzetek, ahol a szülők, vagy a szűkebb család lazábban kezeli a helyzetet, például egy nyaraláson. Hiszen ott nem akarunk egész nap fegyelmezni, az egészséges és hulladékmentes étkezésre vonatkozó szabályokat is könnyebben felrúgjuk (vagy kénytelenek vagyunk felrúgni), végülis nyaralunk, ilyenkor több dolog "belefér". Ezt viszonylag gyorsan, kb. az első jegestea megvásárlásánál megérezte az én ötéves nagyfiam is, és elkezdte feszegetni a határokat, mégpedig az apukájánál...

Visszatérő probléma, hogy cipelteti magát, de csak és kizárólag apával. Velem bármennyit képes sétálni, nyafogás és cipeltetés nélkül, de ha ott van az apja, szinte azonnal kezdődik a könyörgés. Ebben biztosan van valamennyi apahiány is, így próbál töltődni apából, de sokszor elmondtuk már neki, hogy ennek nem ez a módja, és egy ötéves gyereket igenis nagyon nehéz már nyakban vinni. Egy fárasztó nap végén, vagy egy hosszú kirándulás alatt, úgy gondolom, el is fáradhat egy ennyi idős gyermek, persze biztos sokan vannak, akik nem, de az én fiam igen. Viszont reggel, frissen, kipihenten, öt méter gyaloglás után nem lehet fáradt, így teljesen indokolatlan apa nyakába kérni magát. Az első ilyen próbálkozásnál apa persze nemet mond, dehát ismerjük apát, nem igazán bírja a hisztit, Dani bele is kezd, sikerrel... 2 perc múlva már elégedett, "én győztem" vigyorral ül apa nyakában (még szerencse, hogy csak 15 kg). Apa persze szenved, szakad róla a víz, fáj a dereka, szóval a 10 napos nyaralás első napján ezek nem túl jó kilátások. Főleg, hogy velünk van egy 18 éves, daliás unokatesó is, aki szintén nehezen viseli a hisztit, így mindig van egy balek (bocs fiúk), aki viszi a kis diktátort. Utalgattam rá, hogy ez így nem oké, meg kéne értetni a gyerekkel, hogy van két szép lába, amit használni kéne, mert a jegestea meg a matricatetkó belefér, de nyaralás ide vagy oda, egy ötéves, egészséges kisfiút nem kell non-stop nyakban vinni.

A nyaralás harmadik napján elindultunk kirándulni. Azt hiszem, erre a napra a csapat férfi tagjaiban is megérett az elhatározás, hogy nem fogják a 32 fokban nyakba venni Danit. Ez hiányzott belőlük eddig a napig, a határozottság, az elhatározás (nahát, és mindegyikben ott a "határ" szó-zseniális!)

Ahogy kiszálltunk az autóból, már kezdte is, hogy apaaa vigyééél fáradt vagyoook című műsor, de apa hősiesen kitartott. Nagyon nehéz 20 perc következett, Dani nagyon sírt, nagyon könyörgött, apa pedig nagyon türelmesen, százszor elmondta, hogy nagyon szereti, szívesen fogja a kezét, de nem fogja vinni. Bizonyos szempontból tényleg egyszerűbb lett volna felvenni a gyereket, de ennek a játszának ott és akkor véget kellett vetni végre!

Egyszer csak Dani elhallgatott, kért egy vigasztaló ölelést apától, és a nap hátralevő részében egy szó nélkül sétált velünk! Megértette, hogy teljesen felesleges a játszma, mert elvesztette a partnerét a játszmában, apa határt húzott és bizony be is tartotta.
A nyaralás további részében senki nem vitte Danit. Voltak húzós kirándulások, éjfélig tartó séták, ilyenkor teremtettünk neki lehetőséget egy kis pihenésre, de egyébként nagyon jól bírta ezeket a nagy sétákat is. Apa háta nem szakadt meg, és az idegeink is épek maradtak. :)

Teljesen természetes, hogy néha elmozdulnak a határaink, lazulnak a szabályaink. Emberek, szülők vagyunk, a világ legnehezebb feladatát végezzük. Nem baj, ha időnként, bizonyos helyzetekben elengedünk 1-2 szabályt. Az a fontos, hogy egy ilyen helyzetben is, mint például egy nyaralás, világosan tudassuk a gyerekkel, hogy mi az amit kivételesen szabad, és amit még most sem. És ehhez viszont tartsuk magunkat! Nem kell sok, és a gyermek megérti az új, átmeneti helyzet új, ámeneti szabályait és szépen bele fog simulni, alkalmazkodni fog hozzá.

Kívánok nektek sok szép, békés, életre szóló élményt erre a nyárra!

Ölelés:
Petra


2018. június 12., kedd

Kendőt vennék, olcsón, mert csak néha használnám

Semmihez sem fogható öröm, amikor megtudjuk, hogy kisbabát várunk! Elkezdünk izgulni, tervezni, álmodozni és vásárolni. Bizony, azzal, hogy várandósak leszünk, belecsöppenünk a világ egyik legjobban jövedelmező bizniszébe. Tucatnyi cég próbál minket meggyőzni arról, hogy az ő termékük elengedhetetlen kelléke a babagondozásnak: babaszoba-bútor, kiságy, légzésfigyelő, cumi, cumisüveg, sterilizáló, melegítő, zenélő forgó, rezgő-zenélő pihenőszék, babakocsi, mindenféle kozmetikum... Bizony, az én babámat is ilyen szoba várta:

Biztos nem soroltam fel mindent, ezek az "alap" dolgok jutottak most hirtelen eszembe, de ezek megvásárlása is több százezer forint. Azt hiszem,nagyon sokan (de talán egyre kevesebben) megrökönyödnek, ha azt mondom, valójában ezek közül SEMMIRE nincs szüksége egy kisbabának! Mégis sokan megveszik, ha nem is mindent, de 1-2 dolgot biztosan, mindenki a maga belátása és elvei szerint. Lényeg a lényeg, hogy mire megszületik a baba, elköltöttünk valamennyi pénzt. Aztán, kiderül, hogy ez az édes kis csöpp rohadtul nem szeret a kiságyban aludni(miért is kéne szeretnie?), nem érdekli a zenélő forgó izé, ordít a pihenőszékben, a cumit meg átköpi a szomszédba... Ellenben nagyon szeret kézben lenni, anya/apa mellkasán aludni, és éjjel is a közelükben maradni... Bakker, és ez mind ingyen van... OMG!
Danim is hamar tudtunkra adta, hogy neki így sokkal jobb:

Haha, rafinált kis kölyök, gondolhatnánk, pedig teljesen természetesen működik! Nem szeret egyedül lenni, lerakva lenni. Egyedül lenni számára nagyon ijesztő. Nincs sem időérzéke, sem térérzéke. Az, hogy anya kiment a szobából, azt jelenti, hogy megszűnt létezni, ő pedig végleg magára maradt... Bizony, ez a világ kezdetben nagyon ijesztő neki a rengeteg zajjal, hőmérséklettel, a nagy térrel, mindenféle érzetekkel. Egyetlen biztos pont az édesanyja, és az ő közelsége, éjjel-nappal.
Számtalan bionyíték van arra, hogy a babák hordozásra, folyamatos testközelségre születnek. Ez a biológiai norma. Nem egy választható irányzat, egy divathullám, hanem a természet rendje. És ezt tudja jól a kisbabánk is, azért ordít, amikor letesszük.
Nagyon sok család rájön erre, ha előbb nem is, de pár hetes kisbabájuk "viselkedését" látva mindenképp. Szerencsére most már tényleg nagyon kevesen követik a "hagyjuk sírni" elveket, (aik mégis, ahhoz remélem eljut ez az írás), és itt jön képbe a hordozás. Most már elég hamar kiderül az is, hogy létezünk mi, hordozási tanácsadók, meg klubok, meg hogy a kenguru nem jó, a kendő meg jó.
Oké, eddig tiszta sor. Vegyünk kendőt. De ha már több százezerbe "fájt" eddig is  a gyerek, ráadásul ezt még nem is értékeli (figyelem, irónia! ;) ), akkor egy darab rongyra ne költsünk már vagyonokat!
Egy darab rongy? Na várjunk csak!!!
Sötétítő függöny, abrosz, sál, ezeket is mondják a kendőre. Valójában a hordozókendő speciális szövéssel készülő, vegyszermentes festékkel festett, bevizsgált babahordozó eszköz. Nem tudunk bemenni a méteráru boltba és venni x méter kendőanyagot. Ezért is kerül egy jó minőségű hosszú szövött alsó hangon 15000 ft-ba (ami ennél olcsóbb, az már a gyanús kategória). De mondok durvábbat: egy mintás, biopamut kendő akár 30000 ft-ba is kerülhet! És vannak ennél is sokkal-sokkal drágább kendők, de nyilván a babának tökéletes a 15-20000 forintos is. Soknak tűnik?
Egy használt babakocsi több tízezer forint. Babaszoba bútor használtan közel 100000. Légzésfigyelő kb 20000. Ezek az eszközök elszeparálják tőlünk a babánkat, természetellenes helyzetbe kényszerítik a babát és a szülőket is.
Sőt, ha kitekintünk, az új, extra, trendi babacuccok világába, találunk olyan "csodaplüsst", ami anyaméh hangot ad, ha a baba elkezd sírni (azt hiszem 15 ezerért...). De miért egy gép hangja nyugtassa meg a babánkat helyettünk? Hova vezet ez? Bevallom,minden toleranciám és empátiám ellenére rendkívül dühít, amikor ennek a bizonyos terméknek az oldalán olvasom a vevői véleményeket: "Kisbabánk álmát már a kórházban xy őrizte, azóta otthon vigyáz rá, hogy anya nyugodtan aludhasson" WTF???
Na, de térjünk vissza a kendőre. Mit ad a babának és a szülőknek 20000 ft-ért? A folyamatos testközelség lehetőségét. A megfelelő testhelyzetet. Az ideális idegrendszeri és testi fejlődést. Segítséget a tejtermelésban. Két szabad kezet. Könnyű altatást. Hatalmas szabadságot. A biológiai normát. Mindent, ami a babának fontos!!!

Tényleg drága?

Nem veszünk előre kendőt, hiszen lehet, hogy nem fogja szeretni a baba. De akkor babakocsit miért veszünk előre? Mennyi de mennyi szülőt látok, egyik kezében fogja a kisbabát, másikkal tolja az üres kocsit. Akkor miért a babakocsit vesszük meg előre? Miért nem a kendőt?

Egyszer talán így lesz.... :)

"Csak akkor használnánk, ha sír a baba vagy olyan helyre megyünk, ahova babakocsival nem lehet."
Ezt a fantasztikus, a baba minden igényét kielégítő, idegrendszerét, izomzatát, egyensúlyát fejlesztő eszközt, valóban le kéne korlátozni az ilyen helyzetekre?

Mi lenne, ha egyáltalán nem kéne sírnia a babának, mert alap lenne, hogy élete első heteit külön "kérés" nélkül kendőben töltené?
Mi lenne, ha nem vennénk előre babakocsit? Ha mégis úgy érezzük, hogy szükségünk van rá, bármikor tudunk venni egyet... De azt gondolom, hogy ha valaki ráérez a hordozós életformára, nem akarja majd babakocsiba tenni a babáját. Mint ahogy én sem akartam, és Dani sem... :)


Én azért dolgozok, hogy mindenkihez eljussanak a hiteles információk, minden gyermeket vállaló szülő tisztában legyen egy kisbaba valódi szükségleteivel. Bízom benne, hogy egyre több szülőnek természetes lesz az, hogy a babát nem kell elszeparálni magunktól, és ha nekünk természetes lesz, akkor a mi gyermekeinknek is az lesz, és így egy kiegyensúlyozottabb, boldogabb, tudatosabb társadalom megszületésének lehetünk a részei.

2018. május 26., szombat

A kötődő utazók

Itt fekszem szuszogó gyermekeim között egy 4 csillagos szipiszupi wellnesshotel egyik szobájában. Izgalmas 3 nap van mögöttünk. Sokszor eszembe jutott, milyen más volt régen, a gyerekek előtt egy ilyen wellness-hétvége. Na, az pihenés volt! Bármennyit ülhettünk a jacuzziban, bárhova elmehettünk, nyugodtan vacsorázhattunk, és nyugodtan csinálhattunk vacsora után bármit...
Ezek a drága gyerekek is megérdemlik az élményt, visszük is őket mindenfelé születésüktől fogva. A kötődő nevelés hozta ezt is, hiszen el sem tudjuk képzelni egyenlőre, hogy nélkülük menjünk nyaralni, mert mi így vagyunk kerek egész. Régebben is sokat mentünk, és ezt az életérzést szeretnénk átadni a gyerekeknek is. Hiszem, hogy az élmények többet érnek a tárgyi dolgoknál, és ez igaz a felnőttekre is...
A kötődő nevelés nekem óriási szabadságot ad az utazások során is. Miért? Mert sosem foglalja a helyet a babakocsi. Mert bárhova el- és feljuthatunk úgy, hogy rajtam van kendőben a gyermek. Meg sem tudom számolni, mennyi helyre jutottunk már el, ahova babakocsival nem sikerült volna. Nincs alvásidő, ha elfárad, elalszik rajtam, és kész. És mindig, mindenhol foghatjuk egymás kezét a Férjemmel.

A szoptatás is inkább segít(ett), mint hátráltat(ott), hiszen nagy melegben is biztos lehetek benne, hogy elég folyadékhoz jut a gyermek, és egy-egy húzósabb túra során fontos, hogy "töltődjön" rajtam egy kicsit. Nem kell cumisüvegeket, sterilizálót satöbbit vinni. Ha BLW-zünk, akkor az evéssel sem lesz sok tennivaló, nem kell bébiételt sem csomagolni :)
Az idegen helyen alvás sem volt soha gond, bárhol voltunk, mindig együtt aludtunk, ugyanúgy, mint otthon. A szállodák által bekészített utazóágy mindig remek szennyestartónak vagy törölközőszárítónak bizonyult. A gyerekek mindenhol békésen alszanak, hiszen ott van melletük anya, a biztonság, így nincs mitől tartaniuk egy idegen helyen sem. :)
Alapvetően nagyon jól viselkednek a gyerekek, nem rohangálnak az étteremben, nem ugranak seggest a gyógyvízbe, nem visítanak minden pillanatban valamiért, szót fogadnak, és élvezik a jövés-menést, nagyon jól alkalmazkodnak a megváltozott környezethez és a napi ritmushoz.
Szóval, a kötődő utazás egyszerű, kényelmes, praktikus, mindenki számára hatalmas töltést adó élmény. Na, ez volt a cukormáz... :D

Vannak dolgok, amiken nem segít a kötődő nevelés sem... Íme:
Nagyon klassz volt ez a három nap, de nem lettem sokkal kipihentebb, mint amikor eljöttünk. Az utazásra eleve minimum 2 napot kell készülni. Míg régen fél óra alatt bepakoltam magamnak, most útravalót sütök(#nemeszünkboltivackokat), ruhát mosok, takarítok(#nehogymárkoszoslakásbakelljenmajdhazajönni), orrot törlök,szoptatok, altatok, kaját adok, bedobokmégegymosást, odaégakaja, gyekeksegget törlök, pelenkátmosok, hajtogatok...
Aztán indulás előtt gyereket kergetek, öltöztetek, apa kicuccol, gyerek elfut, elkapom, indulunk... Kikanyarodunk az utcából, Dani megszólal: Anyaaa, éhes vagyok!!! Hurrá, kinyit anya mozgóbüféje... Esznek-isznak, talán végre jön egy kis nyuugi...Anyaaa, mikor érünk oda??? (20 perce utazunk, 2 óra van még hátra, dehát kibírtuk tavaly Spanyolországba a 19 órát, ez sima liba ahhoz képest...)  Anyaaaa, unatkozom!!! Oké, any mesél, persze fejből . És szóljon a mese Szimbáról, az oroszlánról,és legyen az, hogy kilövik az űrbe!!! Itt kiégtem, az út hátralevő részére nem emlékszem... Rémlik 1-2 vinnyogás a kicsitől, hogy ciciiii, de aztán az Egyszer egy királyfit éneklem neki és szpéen elalszik. :)

Odaérünk, huhh... Danit kis híján bedarálja a forgóajtó, de sebaj, bent vagyunk! Felvisszük a szobánkba a bőröndöket, aztán irány a wellness! Rengeteg szauna, gyógyvíz, élménymedence... de nem nekünk...Mi az 50 centis gyerekmedencében áztatjuk magunkat, segítünk lecsúszni a csúszdán, buborékot fújunk a vízbe, nagyokat röhögünk... Néha összenézünk a Férjemmel azzal a "de piszok mázlisták vagyunk, úgy szeretlek" nézéssel, aztán bohóckodunk tovább a gyerekekkel. Végülis, tök jó minden, és fejenként 10-10 percre le is tudunk lépni. Na nem ám kettesben, külön-külön, ugyebár... De most jól is esik 10 perc nyugi, csak nézek ki a fejemből, és nem arra figyelek, hogy hova rohan a nagy mezítláb a csúszós kövön, vagy hogy hogyan próbál lecsúszni a 20 hónapos a 4 éveseknek való csúszdán...
A vacsora egész jó sikerült. Jól esett volna még üldögélni, inni egy pohár bort, vagy romantikus esti sétára indulni a Velencei-tó partján, dehát ki az a bolond, aki sétálni akar, amikor vár a játszóház???
Fél óra játék után irány a szoba. Kis Zalán köztünk, Dani, pótágyon, odatolva a miénkhez. Egyik szopizik, a másik a kezemet foja. Elájulunk mindannyian, és nagyon jót alszunk.
Másnap kirándultunk, hát, ez sem olyan, mint régen...
Reggeli után is kötelező a játszóház, itt lopok magamnak egy kávézást és elküldöm apát a fiúkkal játszani. Bámulom a tavat és iszom a kávémat. Na ez az, ez kell nekem! Megérzem a pihenés édes ízét, így hát szólok apának, hogy én szaunáznék egyet. És persze elenged, mert jó fej. :) Egy óra egyedül!!!
Aztán indulás Bakonybélbe, unokatesót látogatni. Váltás ruha, pelenka, enni-innivaló, és már indulunk is! Szuper délutánt töltünk Évinél, kirándulunk, elfáradunk, megint... És megint eljutok olyan helyekre, ahova hordozókendő nélkül nem sikerült volna. :)


Vacsi, játszóház, ájulás.
Másnap állatkert, a kötelező program, de nagyon jól sikerült ez is. Zalán minden állat nevét megpróbálta kimondani, kedvencem lett a "baboly". Délután játszóterezés a tó partján, mezítláb üldögélek egy padon, a kicsi homokot eszik... Mi kell még?
Csak a rend kedvéért írom le újra, ezután következett a wellness, vacsi, játszóház, ájulás.
Reggel reggeli, játszóház, pakolás, és irány haza. Elrepült ez a három nap, kicsit olyan, mintha csak egy lett volna. Hátunk mögött sok készülődéssel, logisztikával, gondoskodással, öltöztetéssel, vetkőztetéssel, szoptatással, hordozással, nyavajgással, türelemmel, néhány elfojtott bazdmeggel, de sok-sok nevetéssel, cukisággal, öleléssel,  élménnyel...
Már most várjuk a következőt!

2018. április 15., vasárnap

Hat...


Hat év.
Ennyi telt el azóta, hogy 32 csodálatos hét várandósság után megszületett első kisbabánk, Flóra. Április 13-án, pénteken. Másnap, április 14-én hagyott itt minket.
Ennyi évvel később, visszaemlékezve azokra a napokra, hetekre, amik a születése után következtek, néha olyan érzés, mintha ez nem is velünk történt volna.
Pedig velünk történt. Mi töltöttünk 22 órát kétségek között, de tűzön-vízen át reménykedve abban, hogy minden rendben lesz.
Mi kaptuk a telefonhívást, hogy ha tudunk, menjünk és búcsúzzunk el Tőle.
Mi kérdeztük meg ezerszer, hogy miért pont mi?
Mi jöttünk haza a kórházból az üres házba, mi pakoltuk el a babaholmikat.
Mi intéztük a temetést, és mi kísértük utolsó útjára Őt.
És mi voltunk biztosak benne a gyász első pillanatától kezdve, hogy túl fogjuk élni EGYÜTT, és ha ezt túléljük, akkor onnantól már jöhet bármi, minket semmi nem fog padlóra küldeni. Tudtuk, egészen biztosan tudtuk, hogy egyszer mi még nagyon-nagyon boldogok leszünk. Igazunk lett.

Ez a pici lányka sokmindenre megtanított. Megismertette velem az addig érzett legmélyebb fájdalmat. Ez a fájdalom annyira ijesztő, ismeretlen és kínzó, hogy az ember legszívesebben világgá menekülne előle. De ez a fájdalom nem olyan, ami elől el lehet menekülni. "Ahhoz, hogy ki tudj szabadulni a fájdalom, a gyász és a szomorúság fogságából, először el kell merülnöd benne". Ez a mondat hitette el velem, hogy át kell engednem magam a fájdalomnak, és milyen jól tettem! A tavaszt itthon töltöttem. Nem mentem emberek közé, hiszen lépten-nyomon összefutottam valakivel, aki megkérdezte, hogy "Jéé, megszültél? És hol a baba?" Ezek a kérdések mindig visszalöktek nagyon mélyre, úgyhogy inkább nem mentem sehova. A kismamák, és babakocsit tologató anyukák látványa szintén nem segített. Itthon voltam, falat ütöttem, ajtót csapkodtam, üvöltöttem, bőgtem, átadtam magam a fájdalomnak.
Nagyon kellett nekem az is, hogy beszélhessek a történekről, de nagyjából három olyan barátnő volt mellettem, akivel tényleg őszintén, zokogva, dühöngve tudtam beszélni az érzéseimről. Igen, barátnők, nem a Férjem.
A férfi-agy, és a férfi-gyász az nagyon nem olyan, mint a női-gyász. A Férfi hallgat, csendben van, néha-néha egy fél mondattal utal rá, hogy bizony kurvára szenved ő is, de gyorsan el is tereli a szót. Dolgozik, teszi a dolgát, kertészkedik, de nem beszél. Ezt elfogadni, és tiszteletben tartani baromi nehéz. Szegény Nő csak beszélne, beszélne, beszélne, és szíve szerint fogná és megrázná a Férfit, hogy szólaljon már meg, mondja már el, hogy ő hogyan érez, hiszen ez kettejük tragédiája. Aztán, ha a kapcsolat rendben van és szilárd alapokon áll, akkor a Férfi és a Nő megbeszélik, hogy gyászoljon mindenki a maga módján, és megígérik egymásnak, hogy ha valamelyik félnek ez így mégsem jó, akkor szól a másiknak.
Jött a nyár, és megbeszéltük, hogy azt a nyarat csodálatossá fogjuk tenni. Barátnőket látogattam Budapesten, Szlovéniába utaztunk motorral (a Bledi tó valódi lélekgyógyító hely...), repültünk hőlégballonnal, nagyokat kirándultunk. Új munkát kerestem és elkezdtem dolgozni. A munka tetszett, a kollégák kedvesek voltak. "Csak" az az érzés gyötört, hogy mi a szart keresek én itt, amikor otthon kéne babáznom....
Egész jól eljutottam a feldolgozásban egy olyan szintre, ami mellett az ember már elvan, nem sír minden nap. Nagyon sokáig nem volt olyan nap, sőt olyan óra, hogy ne gondoltam volna Flórára, de elkezdtem másképp gondolni rá. A fájdalom helyét szépen lassan átvette egy nagyon mély szeretet-érzés. Hiszen ő volt az én első babám, és tudtam, hittem, hogy a lelke velünk van és velünk is lesz mindig. Ennek ellenére éreztem, hogy még hiányzik valami a teljes gyógyuláshoz.
7 hónappal Flóra elvesztése után megfogant Dani, az én drága, drága kisfiam. Érezte, hogy jönnie kell, amint lehet, hogy Anya végre tényleg Anya legyen, és Apa végre tényleg Apa legyen.
Attól, hogy Dani megszületett, persze nem felejtettük el Flórát, ő is az életünk része, és az is lesz mindig. Megtanultunk együtt élni a tudattal, hogy ő "másképp" tagja a családunknak.
Most is szeretem, és ez sosem lesz másképp.
Hálás vagyok neki azért a csodálatos 32 hétért, amit együtt töltöttünk. Itt cseng a fülemben a hangja, amit egy pillanatra hallottam, amikor megszületett. Féltve őrzöm a fényképét, hiszen nekem csak ennyi jutott belőle.
Megtanított nagyon sok fontos dologra. Ahogy kutattam a válaszokat a miértekre, óriási fejlődésen mentem keresztül. Nagyon sokmindent értek már, és hálás vagyok neki, hogy általa felismertem, mennyi terhet cipeltem magammal, amiket le kellett tennem mielőtt lányom születik, hogy ne vigyem tovább a generációs sérelmeket, fájdalmakat.
Nagyon igaz, hogy a gyermekeink a mi tanítómestereink! Nem szabad figyelmen kívül hagyni, ha valamilyen módon jelzik, hogy valami nincs rendben velünk!
És most itt vagyok, két kisfiúval. Szeretnénk még babát, és nagyon boldog lennék, ha az Égiek úgy döntenének egyszer, hogy készen állok arra, hogy lányom legyen. Úgy érzem, az elmúlt évek fejlődése, a személyiségem, a nőiségem változása, a lányokhoz, a nőkhöz való hozzáállás a családban olyan változásokon, érésen ment keresztül, hogy ez már érdemes arra, hogy tovább adjam egy kislánynak, és egy új női generáció felülírhassa a régiek hibáit, fájdalmait, sérelmeit. Ő már tiszta lappal indulna...
De azt is el tudom fogadni, ha ebben az életben ez nem fog megadatni nekem.

Ezt az elfogadást is Tőled tanultam.... Köszönöm!!!


Nagyon sok Édesanya megy keresztül ugyanezen. Egy korai vetélés, vagy egy idősebb gyermek elvesztése felfoghatatlan tragédia. Szeretném, ha tudnátok, hogy szenvedni, sírni, bezárkózni nem szégyen és nem baj! Ha utálsz minden várandós kismamát, nem baj! Ha néha úgy érzed, ezt nem lehet túlélni, ezzel nem lehet együtt élni, nem baj! El kell merülni a fájdalomban, hogy aztán ki tudjunk törni belőle! Nem szégyen segítséget kérni, barátoktől, családtól vagy akár szakembertől!
Szívből kívánom, hogy mindenki, aki elveszít egy gyermeket, magzatot, kisbabát, találja meg a gyógymódot, merítsen erőt a történtekből és szerezze vissza a boldogságát!
Sokat gondolkodtam, hogy megszülessen-e ez a bejegyzés, de bízom benne, hogy ezzel is tudok segíteni. Ha csak egy valakinek, már megérte...

Szeretettel ölelek minden sorstársat!
Petra

2018. április 6., péntek

A képernyő rabjai- könyvajánló

Nagy hatással volt rám Nicolas Kardaras könyve. Tudatosan figyelünk arra, hogy a gyerekeink életében a lehető legkevesebb szerephez jussanak a digitális eszközök és a média. Viszont sok helyen látok szomorú dolgokat:képernyő előtt merengő kicsiket, telefonnak a kezükben elalvó gyerekeket, saját tablettel rendelkező óvodásokat. Biztos vagyok benne, hogy ezen gyerekek  szülei is éppúgy a legjobbat akarják  a kicsinyeiknek, de talán nem rendelkeznek elegendő információval ezeknek az eszközöknek a veszélyeiről. A képernyő rabjaiban sok megdöbbentő, elgondolkodtató dolgot olvastam. Ebben a bejegyzésben ezeket a részleteket teszem közzé, hogy eljussanak az információk oda, ahova kell.



Részletek Nicolas Kardaras: A képernyő rabjai című könyvből.

"Talán meglepő, de a digitális kábítószer alattomosabb lehet, és nagyobb bajt okozhat a hagyomásnyos, tiltott változatainál, hiszen a többség kevésbé óvatos velük."

"Az igazi kábítószerek nincsenek jelen az osztálytermekben. Bezzeg a tabletet, a Game Boyt és az okostelefont senki sem találja szégyenletesnek, pedig ezek is kiválthatják a függőséget, ráadásul áldozataik gondolkodását is átalakítják. Még rosszabb érzés, hogy a gyerekek egyre fiatalabb és fiatalabb korban találkoznak a digitális kábítószerekkel."

"A hiperéberséget okozó képernyők és a videojátékok képei súlyosan befolyásolják és károsítják a pszichét és a lelki egészséget, de emellett neurobiológiai szempontból is hatnak az agyra"..." Számos olyan agyi képalkotáson alapuló kutatás létezik, amely párhuzamot mutat a képernyőtől és a vegyi anyagoktól való függőségek között."

"...a mindenütt jelen lévő interkatív technika fiatal lelkekre gyakorolt bűvereje egészen új kategória. A fent idézett kutatások  is azt jelzik, hogy ez hatékonyabban aktiválja a dopamintermelést, mint a televízió, és eközben egyre gyakoribbak az olyan pszichiátriai kórállapotok, mint a figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar (ADHD), az agresszió, a kedélybetegség és az elmezavar."

"Egy fiatal anyuka mesélt nekem arról, amikor az éjszaka közepén bement a hétéves fia hálószobájába, hogy megnézze, minden rendben van-e, és nagyon megijedt. A kisfiú Minecraftot játszott, és transzba esett: az ágyában ült, tágra nyílt, véres szeme vakon a semmibe meredt, bekapcsolt iPadje mellette feküdt. A halálra rémült anyának többször, alaposan meg kellett ráznia a fiát, hogy felébredjen."

"Minden idegtudós egyetért abban, hogy az adrenalin és a dopamin olyan koktél, amely könnyen hat, és még könnyebb részokni. Az derül ki tehát, hogy a videojáték használata egy ősi idegi-hormonális rendszert használ a saját céljaira. Őseinket az adrenalin csak a veszély akut, rövid időszakaiban hozta felfokozott, harcra vagy menekülésre kész állapotba, ezzel ellentétben a modern technika egy sok-sok óráig tartó videojáték-orgia során folyamatosan magas szinten tartja az adrenalint és a vele járó harckészültséget. A tartós adrenalionstressz nem jó. Árt az immunrendszernek, gyulladást okoz, és viselkedésbeli következményekkel jár."

"A játékcégek a legjobb neurobiológusokat és idegtudósokat alkalmazzák arra, hogy elhelyezzék a tesztjátékoson az elektródáikat. Ha nem mérik a kívánt vérnyomást-általában néhány perc játék után már 180/120-at akarnak- , ha nem tapasztalnak izzadást, akkor addig módosítgatják az új árucikket, míg eljutnak a kívánt, maximális ingerreakcióig és a függőség kialakulásának esélyéig."

"De nyugi, pánikra semmi ok. A túlingerlés és a vibráló képernyő oktató hatású. Legalábbis ezt írják az éppen ránk tukmált árura, miközben egy egész nemzedék nő fel a túlzott ingereket kibocsátó, függőséget okozó, a valóságot elhalványító környezetben. Ezalatt a nagy technikai cégek, az Apple, a Microsoft és az Amplify által ravaszul manipulált, jó szándékú szülők elhiszik, hogy az iPad, a tablet, az okostelefon és a Mnecrafthoz hasonló hipnotikus erejű videojátékok kiváló oktatási segédeszközök, amelyektől a gyerekek csak okosabbak lesznek. A megalkuvó cégek, a hanyag iskolai vezetők és az átvert szülők együtt hagyják elterjedni azt a járványt, amely a világ elől bezáruló, mégis ragyogó arcú gyerekeket hoz létre.

"Akár tetszik, akár nem, a valóság az, hogy a képernyő-rabszolgaságra építő kultúránkban függőséget okozó, a gondolkodást átalakító elektronikus kábítószerrel etetjük a legártatlanabbakat és a legsebezhetőbbeket."

"...Foglaljuk össze: megtörténhet, hogy egy gyerek játékfüggővé válik, és emiatt nem eszik, vagy nem alszik. A figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar, valamint a skizofréniára hasonlító tünetek kialakulását kockáztatja, viszont cserébe gyorsabban reagál a megjelenő ellenségre, és úgy lő rá célba, ahogy kevesen..."

"A legtöbb ember meghökkenve hallja, hogy egy videojáték hatékonyabb fájdalomcsillapító lehet, mint a morfium. A felfedezés valóban különleges fejlődést hozhat az ezzel kapcsolatos kutatásban és az égési sérültek kezelése során, ám szinte könyörög azért, hogy feltegyük a kérdést: milyen hatással lehet ez a morfiumnál erősebb digitális gyógyszer a hét-vagy tizennégy évesek agyára és idegrendszerére, akik a derengő fényű képernyők által rendszeresen jutnak hasonló szerekhez?"

"Először tudtok kimutatni, hogy véletlenszerűen kiválasztott fiatal felnőttek között egy hét erőszakos videójátéknak való otthoni kitettség hatására bizonyos elülső agyi régiókban csökken az aktivitás. Az érintett agyterületek az érzelemszabályozásért és az agresszív viselkedésért felelnek. Az agynak ezen területei éppen azok, amelyeket a kábítószer-föggőség is érint. A kutatók végre bebizonyították, hogy közvetlen kapcsolat áll fenn a tartós, erőszakos videojáték.használat és az ezt követő, a döntéshozatalért felelős agyterületekben mért elváltozások között."

"2010-ben a University of Marylanden egy kísérlet kedvéért 200 egyetemistát arra kértek, hogy 24 órán keresztül semmilyen médiát ne használjon, még szöveges üzenetet se küldjön. Sokuknál tapasztaltak elvonási tüneteket, fokozott vágyat és szorongást. "A barátaimmal való SMS-ezés vagy más programok segítségével történő gyors üzenetváltás a nyugalom tartós érzését biztosítja."-mondta egy diák. -"Amikor ezek nem állnak a rendelkezésemre, elárvultnak és elszigeteltnek érzem magam." Egy társa még egyértelműbben fogalmazott: "Nyilvánvalóan függő vagyok, és a függőségem émelyítő."

"Semmi kétség, réges-régen, a közösségi média előtti időkben is léteztek szexuális ragadozók.....
Mai társaik viszont bejutottak a lányok hálószobájába. Könnyedén megkerülik a bejárati ajtót, a szülők védelmező sorfalát, és egyenesen egy kislány ölében landolnak- a laptopjában......
A Huffington Postban nemrég nagy cikk jelent meg  egy Hope nevű, 17 éves lányról. "Az egész úgy kezdődött, hogy kiposztoltam a netre: utálom az anyámat! Egy nő visszaüzent, hogy hozzáköltözhetek, és akkor sokat bulizhatnánk. Azután 45 percen belül eljött értem, én meg vele mentem."
A lányt egy motelszobába vitték, ahol egy férfi megverte, bekábítószerezte, és eladta...."

"...az a gyerek, aki rákapott a Grand Theft Auto-ra, már nem ül le olyan könnyen a mateklecke mellé. Bőségesen születtek olyan tudományos cikkek, amelyek azt mutatják, hogy a televízióval és a videojátékokkal való gyerekkori találkozás növeli a későbbi figyelmezavar kockázatát."

"Azt hiszem, azt nem nehéz megérteni, hogy a szórakoztatóipar, benne a videojáték-gyártókkal, szeretné ezeket a cikkeket diszkréten kezelni-végüli is milliárddolláros tételek forognak kockán. De a szülők miért nem veszik a lapot? A számtalan kutatási eredményt követően felfoghatatlan, hogy még mindig vannak apák meg anyák, akik nem értik, mekkora hiba, ha órákon át hagyják a gyereküket Call of Duty-t játszani. Ezzel természetesen nem azt akarom mondani, hogy aki valaha egyszer látta, amint a tévében Kojak lelövi a rossz embert, vagy egy kissrác kipróbálja a Call of Duty-t, az rögtön siet az utcára, hogy leadjon néhány sorozatot  a járókelőkre. De annyi valószínű:figyelés útján tanulunk. A viselkedési minták befolyásolnak és formálnak minket."

"Gyorsul a szívverés, nő a vérnyomás, általános pszichológiai feszültség alakul ki, és mindez már az esetleges erőszakos viselkedést is magyarázza... aki ilyen állapotban van, az nagyobb eséllyel késel meg valakit? Nem tudom. Könnyebben süt el egy pisztolyt? Ezt sem tudom. Hajlamosabb lesz arra, hogy megerőszakoljon egy ismeretlent? Sejtelmem sincs. Ezek nagyon ritka esetek, és etikus vizsgálati módszerekkel megközelíthetetlenek. Nem adhatunk kést meg lőfegyvert a kísérletben részt vevők kezébe, hogy meglássuk, mihez kezdenek vele... de azt pontosan tudjuk, hogy az erőszakos videojátékok és az erőszak általánosabb megjelenési formái között létezik kapcsolat."

"Dan Petric, egy 16 éves helybéli srác váratlanul tüzet nyitott a szüleire. A rendőrség szerint Dan azért ragadott fegyvert, mert a felnőttek elkobozták rajongva szeretett Halo 3-ját. A Halo az egyik legnépszeűbb, legdurvább belső nézetű játék. Alaptémája katonai."

"A rendőrség szerint 8 éves videojátékos lőtte agyon a nagyanyját. A helyszínelők megállapították, hogy a gyerekkorú gyanúsított az esemény előtt néhány perccel egy Play Station III-on Grand Theft Auto IV-et játszott, azt a valósághű játékot, amely erőszakra buzdít, és a gyilkosságért pluszpont jár benne."

" 28 áldozata van a newtowni iskolai lövöldözésnek. A Sandy Hook általános iskolai lövöldöző erőszakos videojátékokkal készült a vérfürdőre. 83 ezer online gyilkosságot követett el."

" Az utóbi két fejezetben csupán a rendkívüli kivételek kerültek szóba. Nem állítom, hogy minden videojáték fölé görnyedő  gyerek iskolákban fog lövöldözni, hiszen azt sem mondanám, hogy mindenki alkoholista lesz, aki sört iszik. De a túlzottan erős ingereket kibocsátó, túlságosan felpörgető, vibráló képernyőt bámuló srácok közül senki nem kerülheti el, hogy hasson rá, amit csinál. A legfontosabb fejlődési időszakokban az elektronikus játékszerek erős hatású, remegő fénye befolyásolja az agyat. A figyelem-összpontosítási, koncentrálási képesség csökken, a virtuális addikció esélye nő."

Remélem felkeltettem az érdeklődéseteket. A könyvet szívesen kölcsönadom, ha valaki szeretné elolvasni!
Ölelés:
Petra

2018. március 3., szombat

A kötődő nevelés és a szabályok

Amikor a kötődő nevelés útjára léptünk, azt gondoltam, hogy ezzel megalapozom a későbbi éveket, és "megúszhatom" a durva dackorszakot, a földhözverős hisztiket, hiszen az igény szerinti szoptatással, a hordozással és az együttalvással olyan stabil érzelmi alapot adok a gyereknek, hogy nem lesz szüksége ezekre a "módszerekre". Nos, a stabil érzelmi alap valóban kialakult, de azért nem ennyire egyszerű a dolog... :) Sőt, maga a kötődő nevelés sem egyszerű! De hiszem, hogy megéri 2 évig a testemen hordozni, vele aludni és megszoptatni éjjel akár 15-ször is, megéri a valós szükségleteire reagálni, és megéri nem a sablon "azért, mert én azt mondtam" mondatokat puffogtatni.
Ugyanis a kötődő nevelés mellé szépen bekúszott a pozitív fegyelmezés, ami megint csak annyira jó dolog, hogy minden szülőnek hallania kéne róla! És valóban, ezek a nevelési elvek, úgy gondolom, megkönnyítették a nagyfiammal való kommunikációt.
Sokan a kötődő nevelést azonosítják a nagyon liberális, szabályok nélküli "minden mindegy"  neveléssel, és azt hiszik, hogy a kötődően nevelt gyerek nem tud alkalmazkodni, és a szüleit éveken keresztük ugráltatja.
Valójában a kötődően nevelő családok nagyon tudatosak, és ez a tudatosság az élet egyéb területeire is hatással van. A tudatosságból fakadó informálódás, utánajárás, olvasás segít abban, hogy nagyon alapos és átfogó képet kapjunk a gyermekek testi, lelki, szellemi tulajdonságaikról, szükségleteikről.

Innen tudjuk azt is, mennyire fontosak a szabályok és a határok. Nyilván, újszülött gyermekünk elé nem fektetünk szabályokat, hiszen neki még tényleg csak az alapvető szükségletei vannak jelen, és bőven elég ezekre koncentrálni. De ahogy nő, úgy nő a szabályok jelentősége is. Milyenek ezek a szabályok, és egyáltalán, mennyi szabály kell? Hol húzzuk meg a határokat?

Azt gondolom, nem kell sok szabály. Viszont nagyon fontos ezeket mindig betartani nekünk, szülőknek, és betartatni a gyermekünkkel. Nézzünk néhány (nálunk) alapvető szabályt:

-Bevásárlás közben nincs kívánságműsor. Nem veszünk csokikát, cukorkát, iszit, kiflit....semmi olyat, amire nincs szükségünk, csak arra lenne jó, hogy a gyerek csöndben maradjon és kibírjuk balhé nélkül a kijáratig. Ha ezt betartjuk, és nem ismertetjük meg a gyereket azzal a lehetőséggel, hogy választhat valamit, elkerülhetjük a későbbi hisztiket, és nyugodtan el tudunk menni akár két gyerekkel is bevásárolni teljes nyugalomban, a pénztárostól meg még elismerő pillantásokat is kaphatunk: Ez igen! Micsoda nyugodt, okos gyerekek! (személyes tapasztalat ;) ) Nagyobb gyereket pedig be lehet vonni, lehet neki feladatot adni. Ez leköti majd annyira, hogy eszébe sem fog jutni nyafogni valami finomságért!

-Étkezéseknél nincs felugrálás az asztaltól. Ez nagyon nehéz, nagy odafigyelést igényel a szülők részéről is, hogy lehetőleg minden ott legyen az asztalon, a telefonokat pedig némítsuk le. Onnantól, hogy leültünk, ne szaladjunk vissza még 3-szor a konyhába valamiért. Ha mi így teszünk, a gyerek természetesnek fogja venni, hogy evés közben lehet el-vissza mászkálni. Aztán persze rászólunk, hogy maradjon a fenekén, de miért is maradna, ha tőlünk sem ezt látja? De ha mi egy helyben ülünk, és csak az evéssel, és egymással foglalkozunk (nem a TV-vel vagy a telefonnal), akkor a gyermek is így fog viselkedni.

-Mindig csak az történik, amit megbeszéltünk, és amit megbeszéltünk, az meg is fog történni! Ha azt mondom, hogy ma orvoshoz megyünk, de neféljkicsim, ma nem lesz szuri, akkor aznap tényleg ne legyen szuri, és ne az elindulást próbáljuk megkönnyíteni ezzel a "kis" füllentéssel! Ha azt mondom, hogy háromszor csúszhat még le a csúszdán, aztán indulunk haza, akkor a harmadik csúszás után bizony indulunk és pont. Ha azt mondom, hogy még egy utolsó mesét olvasok, akkor az tényleg az utolsó lesz.  Ha azt mondom délután fél 6-kor, hogy vacsora előtt már nem lehet banánt enni, akkor nem lehet. Akkor sem, ha 10 perc visítás következik.

-Nem csinálom meg helyette azt, amit ő is meg tud csinálni. Nem öltöztetem fel, ha már ő maga is fel tud öltözni, csak éppen nincs kedve.

Mi történik, ha "csak most az egyszer" kaphat valamit a boltban, ehet egy banánt vacsora előtt, vagy felöltöztetem, mert "fáradt"(=nincs kedve)? A "most az egyszer" a gyerek számára azt jelenti: elmozdult, fellazult a határvonal. Ha ezt érzi, természetesen megpróbálja átlépni a határt. Következő alkalommal a boltban megint meg fogja kérdezni, hogy kaphat-e valamit, másnap reggel megint meg fog kérni, hogy öltöztesd fel, és újra ki fog könyörögni még 10 percet a játszótéren. És ha a szülő nemet mond, a gyerek nem fogja érteni, hiszen tegnap anya/apa megengedte, akkor ma miért nem? Ebből a nem-értésből jön a földhöz vágódás, sírás, könyörgés. A megoldás tehát nem több, mint a szabályok betartása mindig, és mindkét szülő részéről! Igen, ez nagyon fontos! Nem lehet apa a jó fej, anya meg a rossz fej, és természetesen fordítva sem. A szülőknek egy álláspontot kell képviselniük, így lesznek hitelesek. A gyermek pedig ettől fogja stabilnak, biztonságosnak érezni a környezetét.
Ennyire egyszerű! Könnyű? Nagyon nem!!! Piszok nehéz, szerintem lehetetlen mindig, minden körülmények között betartani a szabályokat, de törekedni kell rá.
És mint a sok más, nehéz, megterhelő, lemondással járó dolog, amit megteszünk a gyermekünkért, megtérül!

Anyák Napjára

Az alábbi bejegyzést az ÉletVár Közösségi Tér zárt facebook-csoportjának írtam. Szívből jött, így hát megírom itt is, úgyis bűntudatom van ...